Péterhalmi-erdei tanösvény – Halmierdő

Péterhalmi-erdei tanösvény - 1. állomás

Köszöntünk a Pilisi Parkerdő digitális tanösvényén a Péterhalmi-erdőben!

Tarts velünk egy izgalmas erdei sétára Budapest 18. kerületében! Gyalogolj át velünk Pestszentlőrincre, a Sas utcai játszótérig, majd vissza Pestszentimrére, és sokkal többet fogsz tudni az erdő és a kerület történetéről, mint mikor elindultál. Keresd fel sorban mind a 12 táblánkat a Péterhalmi-erdő ösvényein! A táblák szövege rövid lesz, de minden állomáson találsz egy QR-kódot. Ha van okostelefonod, csak be kell olvasnod a kódot, aztán leülhetsz, vagy elindulhatsz a következő állomásra, miközben hallgatod a narrátor „meséjét”. Kezdhetjük?

Itt vagyunk a Krepuska Géza-teleppel szemben, alig 50 méterre a Krepuska Géza sétány utolsó házán található Krepuska Géza emléktáblától. Ha összehasonlítjuk a domborművön ábrázolt képét és a fiatalon készített fotóját, annyit megállapíthatunk, hogy emléktáblákat előnyösebb lenne fiatalkori képek alapján készíteni. De ennél fontosabb, hogy felvillantsuk Krepuska Géza elképesztően sokszínű életének néhány mozzanatát.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Krepuska Géza 1861-ben született Pesten, a századforduló polihisztora volt. A szó nem azt jelenti, hogy mindent tudott a világról, hanem hogy különböző szakterületeken nagyon sokat. Krepuska kitűnően hegedült, a gyümölcs- és szőlőtermesztés mestere volt és kiváló amatőr geológus. Mindezt szinte szórakozásként űzte, hiszen hivatása egy Magyarországon akkoriban új orvosi szakterület, a fülgyógyászat meghonosítása volt. Nemzetközi hírűvé vált, a budapesti egyetemen tanította is a fülgyógyászatot. Családja a Felvidékről származott, jól beszélt szlovákul és németül is. Feleségével 9 gyereket neveltek.

Krepuska Géza élete szorosan kötődött a mai Pestszentlőrinchez és Pestszentimréhez. Apja a Szent Lőrinc pusztai majorságban dolgozott, azon a környéken, ahol a kis Szent Lőrinc-kápolna áll. Gyerekkorában Géza sok időt töltött itt. Aztán felnőttként a közelben, ma Pestszentimréhez tartozó területen alakította ki szőlészetét. Erről még lesz szó.

Krepuska életéhez egy legenda kapcsolódik, ami röviden így foglalható össze: Krepuska Géza volt az egyetlen, aki egy nagy fülműtéttel a Trianonban igazságtalanul elcsatolt földből egy darabot visszaszerzett Magyarországnak. A legenda egyik helyszíne Salgótarjántól északra, Somoskő környéke, ahol Krepuskának bazaltbányája volt, a másik a budapesti Szent Rókus Kórház. A szereplők: a fül-orr-gégész professzor és a nemzetközi határrendező bizottság súlyos műtétre szoruló angol tisztje. Vagy mégsem? Fritsch Ottó, Krepuska Géza unokája a felvételen arra figyelmeztet, hogy a legendák sokszor színesebbek, mint a valóság. A hangfelvétel nem tökéletes minőségű, de nagyon értékes. Fritsch Ottó 2019-ben bekövetkezett halála előtt néhány évvel nagyon pontosan fogalmazott.

Interjúrészlet Fritch Ottó erdőmérnökkel:

Riporter: Hangzatosan így szokták mondani, hogy a trianoni határok revízióját egyedül Krepuska Géza érte el. Mit sikerült kideríteni erről a történetről?
Fritsch Ottó: Hát nézd, a családban ez beszédtéma volt állandóan, és én nagyon jól emlékszem ezekre a beszélgetésekre. Ebbe az egész témakörbe sok szamárságot is leírtak már, és valótlanságot leírtak. A nagyapámnak olyan magas volt az orvosi jövedelme, hogy meg tudott venni egy viszonylag nagy birtokot Somoskőújfalu és Somoskő községekben, és bányászattal tudott foglalkozni meg kőzetekkel és főleg almával és körtével. Magas rangú külföldi diplomaták is voltak a betegei között, és Trianon után, mikor a döntés megszületett, akkor egy holland diplomata, tehát nem a bizottsági tag meg „nemtomén”, ez mese, egy holland diplomata volt a betege a nagyapámnak, és egyszer azt kérdezte, hogy: „Professzor úr, mi az oka annak, hogy az utóbbi időben kicsit mintha megváltozott volna? Szótlan lett meg magába zárkózott lett.” És akkor a nagyapám elmondta, hogy: „Hát igen, mert a trianoni békediktátummal most a birtok egy része külföldi államhoz került, elmondta ezt a részét. Amire az a holland diplomata állítólag azt válaszolta, hogy majd megpróbál ő ennek utánanézni. Pont. Kétségtelen, hogy az új országhatárt illetően az első és egyetlen olyan eset volt, amikor revízió alá vették ezt a kérdést. És valószínűleg van összefüggés a dolgok között.
Riporter: Hát erről én is olvastam, hogy valami Kerry nevű diplomata volt a Bizottság tagja, és azt kérdezte volna Krepuska Gézától, hogy: „És hány szlovák él azokban a falvakban.”
Fritsch Ottó: Igen.
Riporter: Ez is szerepelt, ez a történet a családi legendáriumban?
Fritsch Ottó: Nem, nem, nem, nem, nem.
Riporter: Csak egy holland, akiről nem tudjuk, hogy mekkora befolyása volt.
Fritsch Ottó: Igen, ez a jó, nem tudhatjuk, igen. Lehet, hogy teljesen ez szabta meg a további menetet, lehet, hogy egyáltalán nem.
Riporter: És akkor nyilván azt se tudod pontosan, hogy fültőmirigy-gyulladása volt-e, vagy valami operáción esett-e át.
Fritsch Ottó: Nem, nem, nem. Egyszerűen páciense volt. Lehet, hogy csak megnézte a fülét, az is lehet. A többi az mese. De ’24-ben átrendezték a határt, és akkor ’24-ben nagy ünnepélyes külsőségek között bizonyos területeket visszacsatoltak Magyarországhoz.

A 2. állomás innen 250 méter. Menj tovább egyenesen ezen az úton!

Péterhalmi-erdei tanösvény - 2. állomás

Tölgyek alatt

Alig 250 métert sétáltunk a forgalmas Nemes utcától, és máris ideértünk egy hangulatos, idősnek látszó tölgyerdőbe. Az erdészeti dokumentumok megerősítik, hogy a kocsányos tölgyek átlagosan 17 méter magasak, 2025-ben 72 évesek.

Nem csoda, ha a kirándulók azt gondolják, itt mindig is erdő nőtt, az elmúlt évszázadokban talán csak annyi változott, hogy az erdészek ösvényeket nyitottak és padokat ástak a földbe. Valójában, ha ránézünk Pestszentlőrinc 1939-es térképére, azt látjuk, hogy akkoriban legfeljebb kicsi erdőfoltok voltak errefelé. A mai erdő helyén a téglalapok utcahálózatra, beépítési lehetőségre utalnak. Szerencsére ezek a tervek nem valósultak meg.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

10 évvel később megkezdődött a terület beerdősítése. Réges-régen voltak itt erdők? Mit tudunk a mai 18. kerület évszázadokkal ezelőtti élővilágáról, és a XX. század közepén kezdődött erdőtelepítésről? Lássuk!

A Magyar Alföld eredeti növénytakarója az erdőssztyepp volt. Ha nehezen tudod kimondani, nyugodtan használd az erdőspuszta nevet. A fogalom azt jelenti, hogy nem összefüggő erdők alkották a tájat, hanem kisebb-nagyobb erdőfoltok és füves területek váltakoztak egymással.

Pestszentlőrinc és Pestszentimre területére is régen ez volt a jellemző. Aztán az erdőfoltok fokozatosan fogyatkozni kezdtek. Annyira, hogy Budapest pesti oldalán szinte egyáltalán nem maradt erdő.

Jókai Mór a XIX. és XX. század fordulóján híres íróhoz méltó stílusban jellemezte a főváros pesti oldalának rónaságát. (Az interneten így keresd: Jókai Mór – A Pesti síkság). Szívesen idéznénk hosszan, de itt most csak két rövid részlet következik művéből:

„Akik még negyven évvel ezelőtt láttuk ugyane hegyoromról ugyanezt a tájat, visszaemlékezhetünk arra a homoksivatagra, mely a fővárost körülvette. Egy-egy nyári vihar valóságos sirokkót támasztott e rónán, mely porfellegeivel a fővárost láthatatlanná tette…”

Később így folytatja:

„Mai napság ez a sivatag dúsan jövedelmező mezei gazdaságok területévé lett, s a szaharai homokvihar nem borítja el többé a fővárost, melyet ültetett erdőöv vesz körül.”

Az ültetett erdőöv, amiről Jókai beszél, az 1873-ban létrejött Budapest szélére telepített Határ-erdő, aminek egyes szakaszai máig megmaradtak. Határ-erdőt erre a vidékre nem ültettek, hiszen Pestszentlőrinc és Pestszentimre csak jóval később, 1950. január 1-jén váltak Budapest részévé. De azért nem mindenhol a Jókai által emlegetett szaharai homokviharok jellemezték a tájat. Voltak erre szántók, gyümölcsösök, sőt itt-ott erdők is akadtak. Pusztaszentlőrinc – a mai Pestszentlőrinc – területén a legnagyobb az az 50 hektáros tölgyerdő volt, amelyik az Üllői országút túloldalán, a mai Lónyaytelep helyén virult. Egészen addig, míg az 1870-es években Lónyai Menyhért miniszterelnök fel nem parcelláztatta, és el nem kezdődtek a villaépítések. Jeles művészek és tudósok építettek szép villákat a tölgyfák közé. Erdők telepítése itt, erdők felszámolása ott, így ment ez már az 1870-es években is.

Dél-Pesten az egyik legnagyobb erdőtelepítési hullám 1950 körül kezdődött, a Péterhalmi-erdő is az ezt követő években jött létre. Nagy szerencsénk, hogy az első állomáson meghallgatott Krepuska-unoka az erdőtelepítés témájáról is hitelesen és szakszerűen tudott beszélni. Gyerekként sok időt töltött Pestszentimrén, az erdőtelepítés idején már fiatal felnőtt volt, később pedig erdőmérnökként tért vissza ezekbe az erdőkbe.

Fritsch Ottó így összegzi tapasztalatait:

Fritsch Ottó: A lakosság a híreket is örömmel fogadta, hogy erdőtelepítés lesz itt, mert azt vélte, hogy akkor megszűnnek vagy csökkennek a viharkárok meg a szélkárok meg a homokverés.
Riporter: 1949-50 környékén kezdtek tölgyeseket ültetni.
Fritsch Ottó: Erdőt telepítettek, nagyon hangsúlyosan mondom. Akik tervezték az egészet, azokat is dicséret illeti, mert mozaikszerűen olyan fafajokat ültettek, ami arra a helyre éppen megfelelt. Vannak ott kocsányos tölgyesek is természetesen, de azt nem a homokbuckák tetejére ültették, hanem laposokra, ahol a talaj is teljesen más volt. Tudták, hogy hova kell vagy lehet akácot ültetni meg feketefenyőt meg erdeifenyőt meg tölgyet. Olyan helyen is sikeresen erdőtelepítést hajtottak végre, ahol nem sok esélye volt annak, hogy egyáltalán megmaradnak a csemeték és a homokvihar nem fogja kiverni őket. Ma se tudnánk jobban megcsinálni.

A 3. állomás innen 250 méterre van. 15 méter után kanyarodj be a bal oldalon induló ösvényre! Utána majd 200 méter után kell jobbra fordulnod.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 3. állomás

Egy tó hűlt helye

Vannak olyan idős pestszentimreiek, akik még emlékeznek rá, hogy néhány lépésre innen egy kis tavat láttak. Bizonyíték is van rá, hogy nem tévednek. Nézd meg a fentrol.hu honlapról letöltött, 1966. július 21-én készített légifelvételt!

Első pillantásra talán a legmeglepőbb a kép jobb alsó sarkának üressége. Akik ismerik a környéket, biztos légifelvétel nélkül is tudják, hogy 1966-ban az Alacskai úti lakótelep még nem volt meg. A házakat 1988 és 1991 között húzták fel, és csak 2012 óta hívják Krepuska Géza-telepnek. De hogy egyetlen kert, egyetlen vityilló sincs a helyén? Döbbenet! Bizony, 1966-ban itt még birkalegelő volt.

A légifelvétel azt mutatja, hogy az előző állomáson emlegetett, 1950 körül megkezdett erdősítés 1966-ra már látványos eredményeket ért el, de voltak még fátlan foltok. Például éppen itt, ahol most állunk. Nem volt erdő, ezért, ha kinagyítjuk a légifelvételt, jól látszik rajta a kis tó.

Ha felsétálsz a kis domb tetejére, a túlsó oldalán ott a mélyedés, ami valamikor tómeder lehetett. De hova lett a víz?

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Az a táj, ahol most sétálunk, a Nagyalföldhöz tartozó Pesti-síkság. Aki még nem járt erre, hajlamos azt hinni, hogy ezek a földrajzi a nevek asztallapszerű síkságot jelölnek. Valójában a kistájnak van egy pontosabb neve, amit a földrajz szakosok használnak: Pesti-hordalékkúpsíkság. Ez már jobban kifejezi, hogy vannak ugyan errefelé tökéletesen sík területek, de általában fokozatosan kiemelkedő teraszok és homokdombok jellemzik. Mi is fogunk még sétánk közben homokdombokra felkapaszkodni. Na de lépjünk tovább, hiszen mi most a vizet keressük!

Soroksár déli része innen nagyjából 4 km-re van, délnyugati irányból egészen addig húzódik fel a Turjánvidék, amelynek legjellegzetesebb lápjait Ócsa környékén találjuk. A száraz homokdombok közötti teknőkben arrafelé sok volt a víz, változatos lápi élővilág alakult ki. Ha az ellenkező irányba, innen északkeletre indulunk el, 8 km-re ott a Merzse-mocsár, amely nemrég még csodás vizes élőhely volt. A két közeli nedves terület között, a mai Pestszentimre-Pestszentlőrinc vidékén sokkal kevesebb volt a víz, de a homokdombok közötti mélyedésekben itt-ott voltak tavak, mocsarak, vizes élőhelyek.

Azt nem tudjuk, hogy itt, a Péterhalmi-erdőben egy természetes tavacska maradt-e meg. A légifelvételek alapján inkább ásott gödör lehetett. Az 1968-as légifotóról már eltűnt, a hetvenes években elkezdték sittel feltölteni. A szemetes gyepen spontán nőttek föl a bokrok majd a fák. Mára semmi sem maradt a vizes élőhelyből, a környező erdőknél szegényesebb a növényzet, ostorfákból, akácokból, haldokló nyárfákból áll.

Lehet, hogy a kis tó mesterségesen keletkezett, de léte mindenképpen azt mutatja, hogy a talajvíz a felszínhez nagyon közel volt. Márpedig a víz az erdő szempontjából is létkérdés. A kocsányos tölgyek hosszú távon csak úgy tudnak megélni, ha a gyökérzetük leér a talajvízig. Éppen a talajvízszint süllyedése miatt pusztulnak a Péterhalmi-erdő tölgyesei, és persze sok más erdő is az Alföldön. Ezért ültettek kényszerűségből sokfelé akácosokat, amelyek jobban tűrik a vízhiányt, de sokkal szegényesebb élővilágnak adnak otthont, mint a tölgyesek. Hogy miért süllyed a talajvízszint? Nem kezdünk vízgazdálkodási elemzésbe, inkább csak felsorolunk néhány fontos okot. A lakossági, mezőgazdasági és ipari vízfelhasználás növekedése, a folyószabályozás és a belvizek elvezetése, az aszályos évek számának növekedése. Súlyos nyári aszályok régen is voltak, de egyre nyilvánvalóbb, hogy a gyakoriságuk nő, aminek oka a globális éghajlatváltozás. Nem könnyű az erdészek dolga a kiszáradó Magyar Alföldön!

A 4. állomás innen 450 méter. Indulj tovább az ösvényen! 180 méter után kanyarodj balra a széles sétaútra, ami hamarosan aszfaltútban folytatódik. Az aszfalton már csak 120 méter, és ott lesz a tábla.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 4. állomás

Krepuska szőlője

A híres Krepuska-szőlőbirtok sarkán állunk. Látja? Nem látja? Na látja! – mondhatnánk Hofi Géza humorista szavaival, de a történet nem ilyen vicces.

Krepuska Géza, a fiatal orvos az 1890-es években egy több mint 6 hektáros földet vásárolt az akkori Soroksárpéterin. A mai Szálfa utca, Erdősáv utca, Vezér utca, Tiszavirág utca által határolt, nagyjából 170-szer 360 méteres területen, vagyis éppen itt, előttünk.

Krepuska a XIX. század legutolsó éveiben szinte a teljes területet beültette szőlővel. Ennél jobb területet nem talált a szőlészetének? – kérdezhetitek. Valójában Krepuska nem egyszerűen szőlőt akart szüretelni és minél finomabb bort előállítani, hanem tudóshoz méltóan kísérleti gazdaságot hozott létre. Hogy mi késztette a szőlészet létrehozására? Hát az itt látható rovar, amelyik a törpetetvek családjába tartozik. Mindjárt bemutatjuk.

Fénykorában a szőlészet leghíresebb bora a cabernet volt, de burgundi borokat is készítettek itt. Mégpedig olyan minőségben, hogy a környék orvosa a betegeknek receptre írta fel. A különleges borhoz nem volt elég a jó szőlő, az épület a legkorszerűbb felszereléssel szolgálta a borkészítést.

Krepuska Géza 1949-ben meghalt, a szőlészet a Vecsési Állami Gazdaság és a Szabadság Tsz kezelésében hanyatlani kezdett.

A szőlő már évtizedekkel korábban elpusztult, végül 2015-ben az épület romjait is eldózerolták.

A kerületben a romlás éveiben is megpróbálták életben tartani a Krepuska-borászat emlékét. Pestszentlőrinc–Pestszentimre Önkormányzata 2005 és 2010 között évente megrendezte a Krepuska Géza Szüreti Fesztivált.

A rejtélyes rovarról és a présház fénykoráról ezen a tanösvény állomáson többet is megtudhatsz.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

A filoxéra, magyarul szőlőgyökértetű az 1860-as években érkezett Amerikából Délnyugat-Európába, és gyorsan terjedve óriási pusztítást végzett. 1896-ra Magyarországon a szőlők több mint fele elpusztult, a főváros budai oldalán nem maradt szőlő. A kétségbeesett gazdák országszerte próbálkoztak durva vegyszeres kezeléssel és a fertőzött területek elárasztásával, de nem sok eredménnyel. Ennél jóval finomabb módszer volt, hogy amerikai eredetű, filoxérának ellenálló alanyokra oltották az Európában elterjedt szőlőfajtákat. Volt még egy lehetőség. Az 1890-es években a tájékozott szőlészek már tudták, hogy a szőlőgyökértetű a rögös szerkezetű kötött talajokban tud jól szaporodni, míg a homoktalajokban nem marad tér és oxigén a túlélésére. Kőbányán nem pusztultak el a szőlők, és a Pesti-síkságon szórványosan megtalálható ültetvények is túlélték a filoxérát. Ekkor vásárolt Krepuska telket Soroksárpéteri homokterületén. Felkészülten látott munkához. A terméketlen homok kivédte a gyökértetű károsítását, de nem adott elég tápanyagot a szőlőnek, ezért majdnem minden évben végig kellett trágyáznia a területet. Krepuska a közelben területet bérelt, hogy 8-10 tehénnel megtermelje a szükséges mennyiségű istállótrágyát.

Néhány szót a borászat épülete is megérdemel. Magyarországon az egyik első olyan épület volt, amely részben vasbetonból készült. A lényeg persze az volt, hogy kiválóan szolgálta a borkészítést. Jellemzői címszavakban: többféle prés, beleértve a hidraulikus prést is, bogyózógép, kádrendszer, többszintes, állandó hőmérsékletű pince, a falakon nemespenész, a hordók körül állandó páratartalom, palackozó „üzem”. Hát innen kerültek ki a receptre felírt Krepuska-borok! Nagy kár, hogy az épületből mára semmi sem maradt!

Az 5 állomás innen 300 méter. Pár lépést menj vissza amerről jöttünk, és meglátod az erdőbe bevezető kis ösvényt.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 5. állomás

Mitől szép az erdő?

Az erdőgazdálkodás hagyományos célja, hogy „egyenes, hengeres, ágtiszta” fatörzseket állítson elő. Hogy miért? Mert a faipar az ilyen törzseket tudja a legkönnyebben feldolgozni, ezeknek a legnagyobb a piaci értékük. Szerencsére ma már nem ez a legfontosabb szempont, Budapest erdeiben különösen nem. Ezt a Pilisi Parkerdő erdészei is így gondolják. Számodra miért fontos az erdő? A kérdésre szinte biztos, hogy ehhez hasonlókat sorolnál: enyhíti a nyári forróságot, nem engedi betörni a város zaját, jól esik benne sétálni, futni, kutyát sétáltatni. Vagy egyszerűen ennyit felelnél: az erdő szép.

Hogy mi adja az erdő szépségét? Nem mindenkinek ugyanaz. Talán egy olyan kacskaringós erdei ösvény, mint amin ideértél. Izgalmasabb, mit egy nyílegyenes széles út. Talán egy olyan tisztás, mint ahol most tanyázunk. Szép, ahogy kitágul a világ, és elér minket a napfény az erdő belsejében. Talán egy olyan fenyőfa, mint amit magad előtt látsz. A fényképét is idetesszük.

Girbe-gurba, beteg, már hámlik a kérge, mégis különleges, sőt mondhatjuk: szép. Talán emlékszel rá, hogy az iskolában mindig ez a faj volt a példa a kettős nevezéktanra: Pinus sylvestris – erdeifenyő. Ha inkább a művészetekhez vonzódsz, lehet, hogy Csontváry széltől meggyötört Magányos cédrusára emlékeztet. De sem biológusnak, sem művészettörténésznek nem kell lenned ahhoz, hogy egy-két percig gyönyörködj benne.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

A fenyők csodaszép növények, nagy kár, hogy Magyarország nem a fenyők hazája! De ne a szomorú tényekkel kezdjük, először ismerkedj meg azzal a két fenyőfajjal, amelyek ezen a tisztáson találhatók. A magányos, méltóságteljesen pusztuló fenyőről már beszéltünk, a faj neve erdeifenyő. Ennek a fajnak az egyedeit láthatod abban az irányban is, ahonnan a tisztásra érkeztünk. Jobbra és mögöttünk viszont egy-egy feketefenyő csoport található. Mi bennük a közös, és hogy lehet őket megkülönböztetni?

Az erdeifenyő és a feketefenyő is a Pinus nemzetségbe tartozik, magyarul tűnyalábos fenyőknek nevezzük őket. A Péterhalmi-erdőben nem él sok fenyőfaj, de ha egy botanikus kertben meg kell állapítanod, hogy egy fenyő melyik csoportba (nemzetségbe) tartozik, akkor oda kell menned, és meg kell nézned a tűlevelek tövét. A tűnyalábos fenyők jellemzője, hogy a tűlevelek csoportosan állnak, és kettő, három, öt vagy akár több tűlevelet közös hártyás burok ölel körül. Hát ezért tűnyalábosak. Az erdeifenyő és a feketefenyő esetében is két tűlevelet vesz körül egy hártyás burok, tehát ezek kéttűs fenyők. Na, sok okosságot hallottál, de ennek alapján az erdeifenyőt és a feketefenyőt nem lehet megkülönböztetni.

Akkor most röviden a különbségekről. Az erdeifenyő törzsének felső része majdnem mindig rozsdavörös, sőt narancssárga, a nép ezért is nevezi répafenyőnek.

Ezzel szemben a feketefenyő törzse sötétszürke, majdnem fekete, komor hangulatú. Az erdeifenyő tűleveleinek hossza 4-7 cm, a feketefenyőé legalább 8-10 cm. Nem kell méricskélni, feltűnő, hogy a feketefenyő tűlevelei jóval hosszabbak.

A XX. század első felében azért voltak nagy fenyvesítési programok, mert a fenyőerdők a Kárpátokban maradtak, a trianoni határok között nagy volt a fenyőhiány. Az erdeifenyő ugyan Nyugat-Dunántúlon többfelé őshonos, de az Alföldre is ültették, ahol nem volt otthon. A feketefenyő mediterrán, szubmediterrán tájakon honos, főképp száraz, vékony termőrétegű dombokra telepítették. Nagy tűrőképessége miatt került az alföldi élőhelyekre is.

A fenyők sosem érezték jól magukat nálunk, de a nagy pusztulás az ezredforduló után kezdődött. Először a lucfenyők haltak el, aztán a feketefenyő és erdeifenyő is sorra került.

A fő ok a klímaváltozás. Nemcsak az egyre forróbb és aszályosabb nyarak és enyhe telek, de a felmelegedés miatt érkező új rovarkártevők is hozzájárultak a fák pusztulásához. Mára a fenyőpusztulás a Péterhalmi-erdőbe is megérkezett.

A 6. állomás 400 méterre van. Az eddigieknél is rejtettebb utakon kell haladni. A különös erdeifenyőtől balra indul egy ösvény, 100 méter után bal kanyar, aztán 150 méterre, egy borostyánnal borított erdőben balra egy kis csapáson tovább. Nézd meg a térképet és figyelj a jelzésekre!

Péterhalmi-erdei tanösvény - 6. állomás

Borostyánok borítják az erdőt

Percek óta borostyánnal beborított erdők között sétálunk. Hangulatos, igaz? De milyen szerepet játszik a borostyán az erdők élővilágában? Örüljünk neki? Küzdjünk ellene?

A válasz nem könnyű. A kerttulajdonosok között vannak olyanok, akik minden fáról azonnal letépnék a borostyánokat, mondván: elszívja a fáktól a tápanyagot. Ez tévedés, a borostyán nem élősködő. A fás szárából kinövő kapaszkodógyökerei megtapadnak a kérgen, de csak támasztéknak használják. A tápanyagokat és a vizet a talajból saját gyökérrendszerükkel veszik fel. Egy másik gyakran hallott érv, hogy a fa koronájában szétterjedő borostyán elveszi a napfényt a fa levelei elől, ezért, ha nem távolítják el, néhány éven belül a fa is elpusztul. Valójában, ha egy fa lombkoronája egészséges, akkor a fa levelei árnyékukkal korlátozzák a borostyán növekedését. Aztán azt is hallhattad, hogy a borostyánnal sűrűn benőtt koronájú fa kidőlhet, ha jég vagy hó rakódik rá. Ne védjük egyoldalúan a borostyánokat, ferde növésű fa esetében ez tényleg előfordulhat.

A természetvédők azért szoktak “borostyánpártiak” lenni, mert tudják, hogy a borostyán leveles hajtásai milyen kiváló búvóhelyet adnak egyebek közt madaraknak és denevéreknek. Nem is beszélve a szeptember-októberben nyíló sárgás színű virágzatáról, amelynek nektárja és pollenje számos beporzó rovar késő őszi csemegéje. Aztán következő tavaszra beérnek a lila bogyók, és táplálékot adnak például az énekes rigónak, léprigónak, szőlőrigónak, feketerigónak.

A borostyánok megítélése nem lehet fekete-fehér. Ökológusok éppen itt, a Péterhalmi-erdőben hívták fel a figyelmet arra, hogy a talajt sűrűn beborító borostyán akadályozza a kis facsemeték növekedését, és az erdő kiszáradását is felgyorsíthatja. A Pilisi Parkerdő felkérésére az ELTE ökológusai 2025-ben elkezdték felmérni a borostyánok hatását az erdei ökoszisztémára. Az erdészek az ökológusok javaslataival finomítják az erdőkezelést: hol kell a borostyánt részlegesen eltávolítani, hol érdemes meghagyni?

Na de itt, ezen a helyen nem hagyhatjuk szó nélkül a kidőlt fákat, amelyek még az ösvényt is eltorlaszolják. Nem lehetne ez ellen tenni valamit?

Ha kíváncsi vagy, olvasd el, hallgasd meg!

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Vannak olyan kirándulók, akik felháborodnak, ha az erdő alján fatörzseket, ágakat, gallyakat látnak. Reméljük, te itt, az erdő mélyén megbocsátod a körülöttünk látható „rendetlenséget”. Valójában a Pilisi Parkerdő városierdő-kezelési koncepciójába beletartozik, hogy az erdőben megfelelő mennyiségű holtfára van szükség. A Péterhalmi-erdőben is növeljük a holtfa mennyiségét. Hogy miért?

A rovarászok arra hívják fel a figyelmet, hogy a halott fákon olyan gombák, zuzmók és mohák élnek, amik máshol nem fordulnak elő. A holtfa számos rovarfaj táplálékforrása és szaporodóhelye. Magyarországon 6300 bogárfaj él, ebből legalább 1000 holtfához kötődik. Ha nincs holtfa, ezek a bogarak is eltűnnek. Az erdészeti ökológia szakemberei külön vizsgálják a holtfák fajtáit. Lehetnek vastagok, vékonyak, állók, fekvők, fennakadtak, lehet rajtuk kéreg, vagy lehetnek már kéreg nélküliek. Egy természetközeli erdőben mindre szükség van, hiszen mindegyik más rovarok, más gombák életfeltételeit biztosítja.

A fák lebontásában a különböző fajok egymást követik. Először jönnek az erős rágójú bogarak, mint amilyen a nagy szarvasbogár. Ez a faj azért izgalmas, mert a korhadó tölgyfák között a Péterhalmi-erdőben is bizonyított a nagy szarvasbogár jelenléte.

Egyelőre még nincs belőlük sok, de itt vannak. Biztos, te is szívesen látnád, ahogy egy meleg júniusi estén Európa legnagyobb bogárfajának képviselője sután, függőleges testtartásban hangos zúgással párkereső repülésre indul a Péterhalmi-erdőben. Szóval, ha az erős rágójú rovarok járatokat nyitottak az elhalt fában, akkor következnek a korhadt faanyagokkal táplálkozó rovarfajok és a gombák. Biztos morzsoltatok már szét kézzel korhadt fadarabot, az ilyen puha anyag lebontását a baktériumok és mikroszkopikus gombák végzik. A faanyagban lévő tápanyagok így visszakerülhetnek a talajba, ahonnan ismét felvehetik őket a fiatal fák és az erdő más növényei.

A holtfa nem csak rovarok és más parányi élőlények otthona. Sok madár- és emlősfaj élete is a holtfához kötődik. A kidőlt törzsek alá beköltöznek a cickányok, az erdei egerek és pockok. A lábon álló elhalt fák nagyobb odvaiban tanyát ver a mókus, a nyest, a nyuszt, de a pelék és a baglyok is. Na, baglyokat itt nem láttunk mostanában! Lehet, hogy te igen?

A harkályok viszont itt vannak! A fekete harkály, közép fakopáncs és nagy fakopáncs is. Ezek a fajok a fából szedegetik ki a táplálékukat, és maguk vájnak fészekodút a könnyebben faragható törzsekbe. Mivel általában évente új otthont készítenek, a régieknek jó hasznát veszik az odúban fészkelő madarak: a cinegék, a légykapók és a rozsdafarkúak. Csak néhány példát soroltunk, de most már biztos érted, mit jelent ez a mondás: Holtfa nélkül nincs élő erdő!

A 7. állomás innen 800 méter. Tovább a kis csapáson 50 méter a széles útig, azon 50 méter balra, utána jobbra be a sűrűbe. 250 méter után fordulj balra a tornapályán, újabb 250 méter után balra a sárga jelzésnél, azon még 200 méterre ott a következő tábla. Bonyolultan hangzik, de nem fogsz eltévedni.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 7. állomás

Óriási különbség

A kacskaringós ösvények után megindultunk egy széles sétaúton, de itt most érdemes megállnunk. Az út bal oldalán egy akácerdőt, jobbra egy több fafajból álló tölgyerdőt látunk. Nézzük meg először az akácost!

Az akácnak sok nagyszerű tulajdonsága van. Kiváló tűzifa, szerszámnyél és bútorfának sem rossz. A májusi virágzó erdő látványa és illata nagy élmény. Nektárját szeretik a méhek – ezért aztán a méhészek is. Az akác már Petőfi költeményeiben is megjelenik, mint tipikus magyar fa. Ez is hatott azokra, akik néhány éve az akácot hungarikummá nyilvánították.

Valójában az akác egyáltalán nem magyar eredetű, az USA keleti felén őshonos. 1601-ben Jean Robin, a párizsi botanikus kert igazgatója hozta be Európába, róla nevezték el Robinia pseudoacacia-nak. Magyarországon először 1751-ben telepítettek akácerdőt. Az 1700-as évek végén Tessedik Sámuel evangélikus lelkész volt az akác híres népszerűsítője, ő a faj homokmegkötő tulajdonságát hangsúlyozta. Ám igazi magyarországi diadalútja a 20. században indult, és a 21. században folytatódott. 1885-ben a mai Magyarországon 24 ezer hektár akácos volt, 1963-ban 154 ezer hektár, 2024-ben az Országos Erdőállomány Adattár szerint 462 hektár, ami az összes magyarországi erdőnek kerekítve egynegyede. Magyarországon több akácerdő van, mint Európa összes többi országában együttvéve.

Ennek a diadalútnak nem mindenki örül. Az akácosban nincsenek meg azok a lebontó szervezetek, baktériumok, gombák, rovarok, amelyek az őshonos erdőkben természetesen jelen vannak. Aljnövényzete is rendkívül szegényes. Gyökerein élő nitrogénmegkötő baktériumok miatt főképp a csalán, vérehulló fecskefű és bodza terjed benne, más alig. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, itt azt láthatod, hogy ostorfa is bőven nő az akácos alján, de ennek se nagyon örülünk. Ugyanakkor magjaival és gyökérsarjaival az akác rendkívül agresszívan terjeszkedik, a dombvidéki erdőkbe is benyomul, ott pedig egyértelműen károkat okoz.

Nézzük meg a másik oldalt is!

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Folytassuk a jobb oldali tölgyerdővel! A mai Magyarország területén egykor a folyópartoktól a dombvidékeken át a középhegységek 500 méteres magasságig különféle tölgyfajok voltak az erdőtársulások legjellemzőbb fái. Természetesen sok elegyfafajjal együtt, éppen ezért voltak változatosak a tölgyerdők. Az ökológusok alapos felmérések után összehasonlították a természetközeli erdők és a helyükre ültetett ültetvényszerű faállományok fajgazdagságát. Az eredmények megdöbbentőek. Erre a vidékre például a pusztai tölgyesek voltak a jellemzőek, ezekben 24 fa- és cserjefajt és 223 lágyszárú növényfajt számoltak össze, míg a helyükre ültetett ültetvényszerű faállományokban (akácosokban vagy erdeifenyvesekben) maximum 3 fa- és cserjefajt és legfeljebb 21 lágyszárú növényfajt.

A pusztai tölgyesek egykori gazdagságát sok helyen elvesztettük, de egyáltalán nem mindegy, hogy merre haladunk. A tölgyesek sokszínűsége a Péterhalmi-erdőben is növekszik. Innen nem messze, a tölgyerdő alján már megtalálták egy szerény kis orchidea, a kardos madársisak tucatnyi egyedét. Arról már az előző állomáson hallhattál, hogy a nagy szarvasbogár elegendő holtfát talált itt, ezért beköltözött a Péterhalmi-erdőbe. A madarak is mozgékonyak, legalább 15 védett madárfaj él a tölgyesekben, köztük a fekete harkály, Európa legnagyobb harkályfaja is. Persze védett madarak az akácosban is feltűnhetnek, például a bodza termése nyár végén idevonzza a fekete rigókat, énekes rigókat, barátposzátákat. De összefoglalóan mégis azt mondhatjuk, hogy a tölgyesek élővilága sokkal gazdagabb, mint az akácosoké.

Sok érv szól amellett, hogy a sivár akácültetvények helyére tölgyeseknek, vagy legalább hazai fafajokból álló erdőknek kellene kerülnie. A Parkerdő természetesen program keretében a Pilisi Parkerdő 2008-tól kezdve több, mint 20 hektár Budapest környéki akácost alakított át őshonos lombos fafajokból álló erdőkké. Rendkívül fáradságos és költséges munka volt, mert a kivágott akácfák jól sarjadnak. Sokkal könnyebb akácost ültetni, mint később megszabadulni tőle.

A 8. állomás alig több mint 100 méterre van. Menj át a széles sétaúton, aztán a síneknél ott az állomás – hol lehetne egy állomás máshol, mint a síneknél?

Péterhalmi-erdei tanösvény - 8. állomás

Rejtélyes sínek, eltűnt toronydaruk

Furcsa helyre érkeztünk. A vasúti sínek között karvastagságú ostorfák és akácok nőnek, egy csúnya kerítés mögött pedig kopott épületek, műanyag ládák és teherautók állnak az erdő közepén. Hogy alakult ki ez az elvarázsolt táj?

Kezdjük a vasúttal! 1883-ban indult el a Budapest – Kelebia vasútvonal építése, akkoriban fektették ezeket a síneket. Kelebia ma a magyar-szerb határon van, Szabadkától északra. Azt kérdezed, hogy egy Budapesttől délre induló vasútvonalhoz miért kellett az akkori Pusztaszentlőrinc határában síneket fektetni? Azért, mert a vágányépítéshez a kavicsot Lónyay Menyhért birtokáról, a mai Szemeretelep állomás melletti bányából szállították a Pesttől délre fekvő soroksári állomásig. Ezt a tíz kilométer hosszú sínpályát nevezték Nagy-Burma vasútnak, ennek a sínjei mellett állunk. Amíg fel nem szedték, volt egy Kis-Burma vasút is, ami Ferencváros és Soroksár között futott. Azt, hogy akár kicsi, akár nagy, miért nevezik Burmának, nem sikerült megfejtenünk.

Aki tudja, azonnal írjon az informacio@pprt.hu és a muzeum@muzeum18ker.hu e-mail címre! Köszönjük! 🙂 Van viszont egy 1892-ben készült talajtani térképünk, amit érdemes tanulmányozni.

Mikor az ezredforduló után nyilvánvalóvá vált, hogy vasúti forgalom itt többé nem lesz, más tervek születtek. Először az M0-hoz kapcsolódó Külső Keleti Körutat akarták az erdőn átvezetni, a lakossági tiltakozás ezt megakadályozta. A közelmúltban egy sokkal szelídebb terv született, amely a sínek helyén Szemereteleptől Csepelig kerékpárutat tervezett. A projekt egyelőre alszik.

Na de mik ezek a fák között felderengő vasak és épületek? Ez a kép már megadja a megfejtést.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Hogy ékelődhet be egy logisztikai park az erdő közepébe? A magyarázatot már sejtheted: itt előbb volt ipari létesítmény, mint városi erdő. Az viszont igaz, hogy mikor 1943 novemberében megkezdték egy hadiüzem építését, a terület egy részét akácültetvény borította. Közel s távol nem volt itt akkoriban más erdő.

Az akácos előnyt jelentett az építtetőknek, hiszen kicsit takarta az épülő hadiüzemet. A repülőgépalkatrészek gyártásának megindulását 1943-44-ben eleinte a beszerzési nehézségek késleltették, később a front megérkezése, és minden bizonnyal maga a tulajdonos, Strohmayer Ferenc is, aki valójában nem akart a németeknek légcsavarokat szállítani. A hadiüzemben tömegtermelés soha nem folyt.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, olvasd el Pápai Tamás László történész tanulmányát a Tomory Lajos Múzeum honlapján:

A háború után, 1946-ban a félkész üzem maradványaiból Strohmayerék MÁV vasúti kocsijavítót alakítottak ki, és bútorgyár építésébe is kezdtek. Az 1949-es államosítás után a gépjárműkereskedelemmel foglalkozó MOGÜRT Vállalat működött itt.

Az igazán látványos változás 1954-ben következett be, mikor a területet birtokba vette a 2. sz. Építőgépgyártó Vállalat. Eleinte kisebb építőipari gépeket gyártottak és javítottak, de hamarosan toronydaruk nőttek ki a földből. Fényképüket láthatod az állomáson lévő táblán és itt is.

Az 1970-es években áttértek a toronydaruk sorozatgyártására, nemcsak hazai építőipari vállalatoknak szállítottak darukat, de például Algériába, Szíriába és Vietnámba is. A „darugyár” a fénykorát élte. Megkapták a „Szocialista Munka Gyára” címet és ötször egymás után az „Élüzem” kitüntetést.

Az 1980-as évek elején a termelés visszaesett, majd 1985-ben a Budapesti Kőolajipari Gépgyár vette át a telepet, melyet a 90-es évektől kisebb vállalatok, majd egyre inkább raktárak népesítettek be. Így múlik el a világ (és a darugyár meg a vasúti pálya) dicsősége. Maradnak a raktárépületek és a sínek között a fák.

A 9. állomás 650 méter. Ferdén jobbra fel a homokdombra, aztán a bal kanyar után sokáig egyenesen. A végén van egy kis cikcakk, de a tisztás sarkát meg fogod találni.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 9. állomás

Viharos időszak és felhőtlen játék

Egy homokdombról nézhetünk le a Sas utcai játszótérre. A Pestszentlőrinci homok az 1950-es, 60-as években fontos szerepet játszott az Erdészet életében. Nemcsak azért, mert a homoktalajok beerdősítésével küszködtek, de azért is, mert homokbányákat üzemeltettek. Az egyiknek éppen itt volt a kijárata, a Sas utcai játszótérnél.

Ha majd elindulsz a következő állomás felé, láthatod, hogy a tisztás bal szélén kocsányos tölgyek nőnek. Helyesebb, ha azt mondjuk, az életben maradásért küzdenek. Zajlik a klímaváltozás. Emlékeztetőül, egészen röviden: A szén-dioxid légköri koncentrációja riasztóan nő, ennek hatására a globális földfelszíni átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest mára minimum 1,3 fokkal emelkedett. Pestszentlőrincen a melegedés ennél jóval nagyobb. Az éghajlatváltozás nemcsak melegedést jelent, de Magyarországon kevesebb csapadékot is, ami viszont gyakran heves záporok, zivatarok formájában zúdul le. Ezért beszélhetünk viharos időszakról, nemcsak képletesen, de szó szerint is.

A klímaváltozás az erdészeknek is feladja a leckét. Budapest pesti oldalán az előrejelzések szerint nagyon nehéz lesz zárt erdőket fenntartani. Mi lehet a megoldás? Egyes kutatók szerint a melegedéstől szenvedő pesti erdőket gyors tempóban le kell vágni, és helyükre szárazságtűrő idegenhonos fajokat, például atlaszcédrust kell ültetni. Az ökológusok többsége ennél óvatosabb. Szerintük a klímaváltozásra akkor tud egy erdő legjobban reagálni, ha sokféle őshonos fafaj van benne, amelyek különféle korosztályhoz tartoznak. Az erdészek is erre törekednek a Péterhalmi-erdő kocsányos tölgyeseiben, ahol a terv az, hogy néhány szobányi foltokban vágják ki a fákat (erdész nyelven: kicsi lékeket vágnak), és ezeket hazai szárazságtűrő fafajokkal ültetik be. Így maradhatnak meg azok a növény- és állatfajok is, amelyek évezredeken át együtt éltek a hazai fafajokkal.

Ha a klímaváltozás után vidámabb témával szeretnél foglalkozni, irány a játszótér!

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

A Sas utcai játszóteret a Pilisi Parkerdő a kerületi önkormányzat anyagi támogatásával 2017-ben újította fel, és azóta is karbantartja. A hinta, kisvonat, hernyó csúszó-mászó, teqball asztal és szabad testsúlyos tornaszerek vonzzák a gyerekeket és felnőtteket.

Felvetődik a kérdés, hogy érdemes-e erdőterületet arra áldozni, hogy ott a lakosság sportoljon. A Pilisi Parkerdő 2025-ben az „Együtt a Péterhalmi-erdőért” kérdőívben megkérdezte a lakosságot, hogy milyen fejlesztést tart indokoltnak a Péterhalmi-erdőben. A rekreációt szolgáló berendezéseket 39 % választotta, ami a harmadik legnagyobb érték. Ennél csak az erdei ismeretterjesztés (41 %) és az erdő természeti értékeinek megőrzése (73 %) volt fontosabb. A kérdőívnek nagy tanulsága volt tehát, hogy az erdő látogatói – ahogy az erdészek is – az erdő érdekeit tartják szem előtt, az infrastrukturális fejlesztések csak ez után következnek.

Nagy öröm, hogy a kérdőív szerint a környékbeli lakosság természetközeli élményt adó erdőben szeretne sétálni, futni, kikapcsolódni. Ez teljes összhangban van az Erdészet törekvéseivel, a cél tehát közös. Erről szól „A Pilisi Parkerdő városierdő-fejlesztése a Péterhalmi-erdőben” című helyzetelemzése és programja, amit érdemes lesz elolvasnod. Nem most, az erdő közepén, de majd később, ha találsz rá időt:

A Pilisi Parkerdő több mint 55 éve, 1969. január elsején alakult. Az alapítók célja kezdetektől az erdők turisztikai és kulturális szerepének előtérbe helyezése volt. Jóval kevesebb embert foglalkoztat az erdők kezelésének módja ott, ahol a legközelebbi falu 10 kilométerre van, mint Budapesten, ahol a lakosság naponta kirándul a városi erdőkbe. A budapestiek érdeklődésének és nyomásgyakorlásának is fontos szerepe van abban, hogy az erdőkezelés egyértelműen elmozdult a vágásos gazdálkodástól a folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelés felé. Ez a változás Budán hamarabb, a pesti oldal erdeiben csak az elmúlt években következett be, de mára egyértelművé vált.

Legyél te is a változás részese! Önkénteskedj, tanulj a természetről, adj visszajelzést!

A 10. állomást a kilencediktől 350 méterre találod. Indulj lefelé a tisztás bal oldalán a játszótér felé, útközben nézd meg jól a tölgyfákat. Próbálj ki néhány játékszert, aztán a tisztás túloldalán sétálj ki a Mályinka utcáig. Jobbra 130 méter, utána jobbra a Bánfa utcán még 40 méter, és már ott is vagy a következő állomáson.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 10. állomás

A kerti zöldhulladék rombolja az erdőt

A 6. állomáson hosszan magyaráztuk, hogy az erdőben milyen hasznosak a kidőlt fák és gallyak. Fontos, hogy ott az erdőt alkotó fák maradványairól beszéltünk. Tévedés ne essék, a kerti zöldhulladék nem ebbe a kategóriába tartozik. Aki azt gondolta, hogy épp csak egy talicskányi lefűrészelt gallyat, kihúzott gyomot, fűnyesedéket vagy fölöslegessé vált talajt rak le az erdő alján, hiszen az ott úgyis lebomlik, súlyos tévedésben él. Nem illik elrondítani a szomszéd telkét, az erdőt sem. De nem csupán erről van szó!

Milyen kárt tesz a kerti zöldhulladék az erdőben?

A fenyő, tuja és többi örökzöld ágai – főképp nyáron – tűzveszélyesek. A nagy kupacokban felhalmozott levelek és gallyak egyetlen eldobott cigaretta nélkül is meggyulladhatnak, ha elérik az öngyulladási hőmérsékletet.
A zöldhulladék alatt elpusztul a természetes növényzet. Lehet, hogy az erdő alja “üresnek” látszik, de a földben értékes növények lapulhatnak. A Péterhalmi-erdő alján is itt-ott megbújnak szemet gyönyörködtető lágyszárú növények.
A felhalmozott örökzöldek alatt a talaj kémhatása is megváltozik, romlik a talaj minősége, sérül a talaj élővilága.
A zöldhulladékkal tájidegen növények, köztük özönnövények magjai vagy sarjai kerülhetnek a természetbe, ezek elszaporodhatnak és kiszoríthatják az őshonos növényeket. Innen néhány lépésre is láthatsz jukkákat, amelyek szerencsére csak kis területen terjednek, de biztos, hogy nem tartoznak az őshonos növényvilághoz. Kicsit távolabb, a TEA-házhoz közeli tölgyesekben botanikusok azt is megállapították, hogy az erdő cserjeszintjében kertekből származó idegenhonos cserjék keveredtek az őshonos bokrok közé.
A zöldhulladék kupacokban gyakran megjelennek az egerek és a patkányok, amelyek aztán az út túloldalán, a kertekben, házakban is feltűnhetnek.

Ennyi érv elég lesz? Ha igen, kérlek győzd meg környékbeli ismerőseidet, hogy soha ne rakjanak le zöldhulladékot az erdő aljára! Környezeti szempontból a legjobb, ha a házuk mellett komposztálnak, biztos találnak egy komposztkeretnyi helyet a kertben. Ha ez megoldhatatlan, a kerületi önkormányzat biztosítja a zöldhulladék elszállítását.

Reméljük, hogy egyre kevesebb környékbeli lakó tűnik fel az erdőszélen, karjában egy köteg lenyesett tujával. Annál több az ember – és a kutya – az erdő közepén. Pár szót erről is érdemes szólni.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Aki először látogat el a Péterhalmi-erdőbe – mondjuk egy késő tavaszi délután–, kapkodja a fejét, hogy mekkora itt a mozgás. Egy magányos futó szemből, egy másik hátulról, beszélgető nordic walking csapat, békésen andalgó pár, gyerekes család kerékpáron. Egy hölgy pórázon vezet két kutyát, egy másik kutya gazdája közelében szabadon szaladgál. Az emberek általában köszönnek egymásnak, legtöbbször a kutyák is. Idilli a kép.

Ha több időt tölt az ember az erdőben, kiderül, hogy vannak azért konfliktusok. Néha még a sportolókkal is, pedig annak mindenki örül, hogy a környező kertvárosok lakói az utóbbi években mennyire sportosak lettek.

Az erdei futás kíméli az ízületeket, fejleszti az egyensúlyérzéket és elűzi a borús gondolatokat. Gyalogolni is más, ha az ember az erdő illatát szívja be, mintha a kipufogógázokat. Sokféle erdei sport megfér egymás mellett, de ha ennyien vagyunk, figyelni kell egymásra. Idős emberek mellett elszáguldó bringások vagy akár keskeny úton hirtelen feltűnő futók … éljétek bele magatokat a másik fél érzéseibe.

A legtöbb összezördülés persze a kutyákkal és gazdáikkal van.

„Nem harap, csak játékból fut melletted. Azért ugat, mert üdvözöl.”
„Kösz szépen, remeg a lábam…”

A kutyák nem csak az erdőjárók lelkében okozhatnak kárt. Ha berohannak az erdőbe, lesodorhatják a bokrokról és facsemetékről a lepkék hernyóit, sőt fészkelési időszakban, márciustól augusztusig akár az alacsonyan fészkelő madarak fészkeit is. A kutyák szaganyagokat hagynak az erdő belsejében, ami zavar hatja a nyesteket, sünöket és egyéb kisemlősöket. Ez az érem egyik oldala.

A másik, hogy a kutyák csodálatos állatok, egészen különleges kapcsolatba kerülhetnek gazdáikkal. Ráadásul a „Péterhalmi erdő kutyásai” Facebook-csoportból kiderül, hogy nemcsak a kutyák, a kutyások között is sok az érzékeny lény. Felelősen gondolkodnak a többi erdőjáróval kialakítandó kapcsolatról és a természet védelméről. A sétautak mentén alig találni kutyaürüléket. Eldobált szemetet sem sokat. Az angol watchdog szó eredetileg őrkutyát jelent, de mai jelentésébe beletartoznak azok az emberek is, akik a szabályok betartását felügyelik. A Péterhalmi-erdő kutyásainak is van ilyen szerepük az erdő életében.

Ha van kutyád, ha nincs, szeretnénk felhívni a figyelmedet egy kiadványunkra. A Pilisi Parkerdő több mint 10 éve állatvédő szervezetekkel, civilekkel, természetjárókkal, vadászokkal és természetvédőkkel közösen összeállította a felelős erdei kutyasétáltatás szabályait. Vaddisznókra itt nem kell figyelned, de a 9 pont többsége itt is érvényes. A kiadványt itt megtalálod:

A 11. állomás innen kb. 1700 méterre van, de az út nem lesz unalmas. Indulj befelé a kis ösvényen, ami pont egy gombákat bemutató tábla hátához ér. Ha ott balra fordulsz, találsz állatnyomokat és fák terméseit bemutató táblákat is, próbáld ki, hogy mit tudsz! A gombás táblától 400 méterre kiérsz a sínekhez, ott fordulj jobbra, aztán kövesd a jelzéseket! Minden kanyart hosszú lenne leírni, de nem messze a TEA-háztól meg fogod találni a 11. állomást.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 11. állomás

Mik ezek a színes csíkok az erdőben?

Bizony, jól sejted, a fákon látható jelölések arra utalnak, hogy melyik fákat tervezik kivágni, melyiket meghagyni. Szinte hallom, hogy azt kérdezed: Mi szükség van itt bármilyen favágásra? Ha ez egy működő őserdő lenne, az erdészeknek csak csodálniuk kellene a természetes folyamatokat, erdőkezelésre tényleg semmi szükség nem lenne. Ez az erdő nem ilyen. Az erdő jellemzőit a tanösvényen láthattad, hallhattad, most csak röviden emlékeztetünk rájuk:

Itt szinte csak egyetlen fafajt látsz, 1950 körül ültetett, tehát mintegy 75 éves kocsányos tölgyeket. A kocsányos tölgyek jó termőhelyi adottságok között akár 300 évet is megélhetnek, itt sajnos nem. Ennek legfőbb okai a csökkenő talajvízszint, a klímaváltozás, a fák aszályos időszakok miatti legyengülése, ezért a kártevőkkel szembeni ellenálló képességük csökkenése. A tölgyek jelentős része csúcsszáradt. Csak fel kell nézned a fák tetejére.

Biztos hallottál már ökológusokat, akik az erdők megújuló képességéről beszéltek. Igen, egy jó termőhelyen növekedő, sok fafajból álló, változatos korösszetételű természetközeli erdő képes erre, a mi erdőnk sajnos nem. Persze az öreg fák kidőlése után itt is maradna növényzet, de az várhatóan akácból, ostorfából és más inváziós fafajokból állna, alatta bodzabozóttal.

A jelölések azt a célt szolgálják, hogy a végrehajtásukat követő ültetések után egészségesebb, a romló körülményeknek ellenállóbb legyen az erdő. A jelölések jelentése röviden:

Zöld gyűrű: Javafák, viszonylag egészségesek, jó növekedésűek, megkímélendők.
Átlós piros vonal: kivágandók
Kék H: A latin habitat szóból, ami élőhelyet jelöl. Értékes a bogarak, madarak, gombák és más élőlények számára, tehát meghagyandók.

Nagy vágásterületektől itt senkinek sem kell tartania. A budapesti városi erdők kezelése az örökerdő elvein nyugszik. Hogy ez mit jelent? Itt megtudhatod!

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Azt az erdőkezelést, amit folytatunk, nevezhetjük városierdő-kezelésnek, örökerdő kezelésnek szálalásnak vagy folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelésnek. A fogalmak között vannak parányi különbségek, de a lényeg, hogy nagy vágásterületről biztosan nincs szó.

Ahogy a táblán olvashattad, a Péterhalmi-erdő nem úgy működik, mint egy őserdő, de az erdőfelújítás módját mégis az őserdőktől lestük el. Ott, ha egy viharban kidől egy-egy öreg bükk vagy tölgyfa, a fakoronák összefüggő boltozatán egy lyuk, erdész szaknyelven lék keletkezik. Ebben a lékben az addig árnyékban megbúvó kis facsemeték fényhez jutnak, és gyors növekedésnek indulnak. Kialakul egy fiatal erdőfolt, de körülötte öreg fák lesznek.

De nézzük meg egy ábrán, hogy itt milyen beavatkozások történnek!

Az 1. szakasz az egyforma magasságú tölgyesünket ábrázolja – csak a Péterhalmi-erdő mellett nincsenek ekkora házak.

A 2. szakaszban néhány léket alakítanak ki, a pirossal jelölt fákat kivágják, de a zöld gyűrűvel jelölt és állatoknak élőhelyet biztosító H-betűs fákat ott is meghagyják. A lékek beültetése szárazságtűrő fafajokkal (hazai nyárak, molyhos tölgy, csertölgy, juharok, kőrisek, szilek, hársak) azonnal megkezdődik.

Mire a 3. lépésben újabb léket vágnak, az első lékbe ültetett fák már embermagasságúra nőttek.

A 4. lék kialakításának idején az 1. lékbe ültetett fák már (a példa kedvéért) 10 méter magasak, a 2. lék fái 5 méteresek, a 3. lék fái is embermagasságúak. Az erdőben az öreg kocsányos tölgyek többsége még megvan, de az egészséges, több fafajból álló, változatos méretű fákból álló fák lassan biztosítják mindazt a jót, amit az öreg fát adtak – míg száradásnak nem indultak.

Egy ilyen ábra természetesen egyszerűsítéseket tartalmaz, de a lényeget kifejezi.

A 12. állomásunk az utolsó lesz, már csak a búcsú van hátra. Alig több mint 200 métert kell megtenned. Ki a széles sétaútig, aztán azon balra.

Péterhalmi-erdei tanösvény - 12. állomás

Köszönjük, hogy velünk sétáltál!

Megérkeztél a Pilisi Parkerdő digitális tanösvényének végpontjára. Reméljük, hogy jól érezted magad. Ha nem sikerült minden táblát elolvasnod, minden fenyőtűt, cincérjáratot és borostyánnal benőtt fát megnézned, akkor gyere el máskor is. Ha tetszett, amit láttál, mondd el barátaidnak, családtagjaidnak!

A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete és a 18. kerület Önkormányzata évtizedek óta közösen dolgozik a kerület erdőiért. Ebben az együttműködésben az elmúlt években egyre hangsúlyosabb az erdők természeti értékeinek megóvása és gyarapítása. Pestszentlőrinc-Pestszentimre 1994-ben elfogadott új címerében megmutatkozik a természet megbecsülése. Pestszentlőrinc címerében ott vannak a tájra ősidők óta jellemző kocsányos tölgyek, Pestszentimre címerében a Krepuska Géza által ültetett szőlők.

Eddig tartott az erdei táblán olvasható szöveg. A folytatást itt meghallgathatod és el is olvashatod.

Szinte biztos, hogy ha hetente többször itt kirándulsz, ezeket a képeket különösen szépnek találod. De ne feledd, hogy a főváros pesti oldalán a Péterhalmi-erdőn kívül is vannak vonzó erdők. Budára is érdemes átkelned, például a Hármashatár-hegy vagy a Hárs-hegy tanösvényeire. A Pilisben és a Visegrádi-hegységben tanulmányozhatod az örökerdő-gazdálkodást, vagy ha eleged van az erdész szakmából, gyönyörű hegycsúcsokról élvezheted a kilátást.

Élvezetes kirándulásokat kíván a Pilisi Parkerdő!

Köszönjük a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának támogatását a tanösvény megvalósításában.

A tanösvény készítői:

Ötletek és szöveg: Gadó György Pál
Grafika: Kanalas Zsófia
Stúdió: Umatik Entertainment
Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai: Karácsonyi Vivien, Monori András és Vajda Bertalan

Köszönet a szakértőknek, akiktől sok értékes információt kaptunk:

Pápai Tamás László, történész (XVIII. Kerületi Tomory Lajos Múzeum)
Heilauf Zsuzsanna igazgató, történész muzeológus (XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum)
Barabás Sándor, ökológus, (Budapest Főváros Önkormányzata, Tájépítészeti Osztály)
Zoltán László, biológus (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar)

Forrás: https://varosierdo.parkerdo.hu/